Pontosan 100 évvel azután, hogy Max Weber a protestáns etikához kötötte a kapitalizmus eredetét (1904), útjára indítva ezzel a modernitás genealógiájának egyik nagy hatású elbeszélését, Todeschini azzal a nem kevésbé forradalmi tézissel állt elő, hogy Nyugaton a gazdaságról való beszéd nyelvét, annak fogalmiságát, a diskurzus kereteit ferences gondolkodók dolgozták ki a 13. és 15. század között, a mediterrán kereskedővárosokban. Úgy tűnik, az önkéntes szegénység apostolainak nem abban merült ki a gazdagságról szóló tanításuk, hogy dobjátok el azt magatoktól. Az is világossá vált még, hogy egyáltalán nem emelkedtek áthatolhatatlan falak piac és kersztény világ között: morál és biznisz bizony járhat együtt. Todeschini persze óvatos: siet leszögezni, hogy nem a kapitalizmus szellemének katolikus változatát írja, nincs szó továbbá arról sem, hogy antedatálná mintegy ötszáz évvel a közgazdaságtant, és a 13. században keresné Adam Smith előfutárait. De hát akkor miért stimuláló ez az egész?
A könyv erejét abban látom, hogy igen körültekintően rajzolja meg a kapcsolódási pontokat egy addig soha nem látott társadalmi–gazdasági jelenség (a 11. századi pénz, kereskedelmi és városi forradalom) és a rá irányuló gondolkodás között: hogyan reflektál egy gondolatrendszer - itt: a ferencesek önkéntes szegénységének elgondolása - a körülötte zajló összetett változásokra, és miképpen válik ennek alakítójává maga is. A ferences mozgalomnak, mivel égetően szükséges volt megvilágítania, miképpen kellene tekinteni a földi javakra egyrészről a testvérek életében, másrészről pedig a laikusokéban, akik - noha szimpatizáltak velük és értékeiket magukénak tekintették – családjuknál és eredeti foglalkozásuknál maradtak, lényeges szerepe volt a gazdaságról szóló keresztény gondolkodásban, abban, hogy különbséget tegyenek uzsora és kölcsön, luxus és a javak megfelelő használata között, s mindezt úgy, hogy a közjó maradt a horizont.